Gombaszögi Frida és Miklós Andor síremléke (Budapest)


6, pt

nélküled

Fehér lepedőbe csavartátok a jövőmet
tűzbe hányt csontok aláznak porrá engem is
hogy szórjon szét a szélben
megannyi irányba
az égtájak kísértenek, hogy a falakra nézzek
le ne vegyem szemem a holnapról
míg félek
hogy egyedül élni nem hagy semmi kétség
egy árny, mi belém költözött.

Így adod örökül lelked
benne gyenge magadat
kívántam talán holnapodat
de fájdalmat okozok csak
mert arra születtem
hogy hagyjam meghalni, mi szép
és elkenni arcomon az örökség könnycseppjét
mit nem féltem kisírni
de remegő kézzel maradok senki.

Néztem arcod, míg markoltam ujjaid
és elmormoltam egy rettegő mondatot
talán verset írt a hajnal
amikor elaludt egy láng
kíhúnyt a nappal
hogy ugyanazt a csodát vegye el
önkéntelen szavakkal
mi engem szült egykoron
világ fájdalmával.

Belezuhant valahogy lelkembe
lelked
s most nem tudom hogy elbújjak-e
vagy csak magamban nevezzek
meg minden szépséget
mit lerajzolni félek
és sárral tapasztom hát be
a végtelen temérdek
ismeretlen szót fest elém
nélküled.

2006-04-27